Érkezés
Érkezés
A tanfolyam csak kedden, augusztus másodikán kezdődött, de már három nappal hamarabb megérkeztünk. Minden terv szerint alakult. Budapestről Londonba, majd Londonból Corkba tartó repülő-járatunk - a hírekben mostanában olvasható - késés és egyéb gond nélkül megérkezett. Mivel az alapítvány támogatásával először utaztam, nagy segítséget jelentett, hogy mediátorommal, egyben kollégámmal utazhattam.
A megérkezés kellemes volt. A reptéri transzfer (ami egyben Cork városában a 226-os busz) sofőre magyarul köszöntött minket. Egyébként nagyon kedvesek és segítőkészek itt az emberek. Először is megvettük a helyi közlekedéshez szükséges Leap Card-unkat. Aki úgy tervezi, hogy közlekedési eszközt vesz igénybe, mindenképp szerezze be. Sok helyen megvehetjük és feltölthetjük, például a mindenfelé gyakori Centra élelmiszerboltokban, de a mobiltelefonunkra letölthető alkalmazásban is ellenőrizhetjük a rajta levő összeget - sőt ezen fel is tölthetjük.
A 208-as busz épp a szállásunk előtt állt meg, úgyhogy kényelmesen elhelyezkedhettünk a nyelviskola által javasolt Victoria Lodge (egyetemi kollégium) apartmanjában.